Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő testülete a helyi adók és közüzemi díjak 2013 évi ármegállapításáról tárgyalt november. 15.-i ülésén.
A legtöbb esetben az infláció mértékével emelkednek a szolgáltatások árai 2013.-ban Kaposváron, mondta dr. Kéki Zoltán főjegyző.
Átlagosan 7%-al emelkednek a tömegközlekedés árai.
Differenciálnák a kommunális adót, de adatok hiányában egyenlőre nem tud a város differenciálni, ezért 4,2 százalékos emelést fogadott el a közgyűlés .
Az építményadó 4,3 százalékkal emelkedik, az idegenforgalmi adó viszont csökken, 11,5 százalékkal .
Ez utóbbi dr. Kéki Zoltán szerint azért is szükséges, mert az tarthatatlan, hogy egyes szállodák kevesebbet fizetnek , mint a kis motelek és panziók. Ezen változtatni kell, rendet fogunk tenni – tette hozzá a főjegyző.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar "Pro Facultate” érdemérem arany fokozata elismerésben részesítette a hallgatók gyakorlati ismeretének elmélyítése, a kar társadalmi kapcsolatainak építése és tekintélyének növelése érdekében végzett munkájáért dr. Kéki Zoltánt |
A róla elnevezett sütemény, egy belga hercegnével folytatott romantikus szerelmi kapcsolata vagy zenei tehetsége miatt érdemel emléktáblát Kaposváron Rigó Jancsi? Siposs Gézával nem volt ennyi bonyodalom, az egykori jegyző életműve vitathatatlan. Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy Rigó Jancsi tábláján szerepeljen a belga hercegnével folytatott romantikus szerelmi szál.
|